Szakítás

Fénylő éjszaka volt. Az égre felfeszültek a csillagok. Tisztán látta a fiú arcát. Nem hulltak könnyek. A búcsú szavai hulltak a szívükre, mint kövek, amiket szomorú katapultakból lőttek ki.

A lélek sebei láthatatlanok. Ha látnánk egymás lelkén a sok mély sebet és forradást talán irgalmasabbak lennénk. De csak a testet látjuk. A test sértetlen. A test eltakar. Csak árnyékot vet a lélek.

A lány kinyitotta az autó ajtaját. Visszanézett. A fiú magához húzta és megcsókolta.A lány szelíden eltolta magától. Kiszállt.

Van ahonnan már nincsen visszaút. Hiába repdesnek pillangók a harcmezőn. Hiába nyílnak virágok.

Az autó lassan gurult az utca vége felé. Talán egy jelre várt. Egy mozdulatra.

A lány felnézett az égre. Már nem fénylett annyira. A csillagok, mint fénymadarak messzire repültek. Szédítően sötét lett. A szomszéd kertből liliomok illatát hozta felé a szél.

Néha az is fáj ami szép. Az is fáj, amire annyira vágytunk.

Mély lélegzetet vett. Hagyta, hogy átjárja a szabadság illata.

Tovább »

Jeltelenül

Miért nincsenek fényképeim?-gondolta a lány. Pedig meg lehet ragadni az időt, a pillantanokat, fénybe zárni és felakasztani a falra. 
Készültek képek, de azt mindenki megtartotta magának, hogy bezárja egy asztalfiókba vagy egy könyvbe rejtse. Mintha fiókba lehetne zárni az elmúlást.
A lány nézte a falakat, az egyre üresebb szobát. Valahogy meg akart szabadulni a kacatoktól, a sok fölösleges limlomtól, ami felgyűlt az évek során.
Egyszerűen élni. Néhány szép tárgy és bútor között, kedves könyvekkel és virágokkal. És sok fénnyel.
A fény a fénybe visszavágyik.
Ahogy a lány megtelt a reménységgel egyre kevesebb dologra volt szüksége a világból.
Mert nem voltak többé falak. A városban minden otthon az ő otthona is volt, minden virág az ő virága is. Minden ember a testvére.
Csak nézte a világot gyermeki szemmel, áhitattal. A sok szenvedés után újra békében. Nem vakon és naívan. Nem becsapva önmagát, hanem farkasszemet nézve a szegénységgel, a nyomorral a betegségekkel, a szívszorító kiszolgáltatottsággal. Mégis megrendülten az élet kegyetlenségétől és gyönyörűségétől mosolyogni.
Fényképek és bankszámlák helyett tettekben megmaradni. A legelesettebbek szívében élni néhány pillanatra.
Élni jeltelenül.

Tovább »

Szerelem

A bíbor nap aranyba fordult és a fényben millió ismeretlen színben tündökölt a föld. Opál mezők fölött repültünk. Elvittél messzire. Megmerültünk a napban.

Tovább »

Rejts el engem

Rejts el engem a világ elől

Tovább »

Találkozás

A vonat lassan kigördült az állomásról. A lány az ablakon át figyelte, ahogy elmarad mögöttük a város. Elmosolyodott. Szeretett utazni.

Tovább »

Könnyek

A lány fázósan húzta össze magán a kabátot.Sietős léptekkel haladt a mozi felé, ahol már várták. Az egyik kapualjban egy elgyötört arcú öreget pillantott meg. A földön kuporogott. Fehér hajával és hosszú szakállával olyan volt, mintha valami Tolsztoj regényből lépett volna ki. Sovány testén lógott a túlméretezett, ócska kabát. Szótlanul ült. Szelíden.

Tovább »

Égi kapu

Miért szép az ünnep? Mert ilyenkor közelebb van az ég. Megnyílnak az égi kapuk  s a lélek visszatérhet a fénybe, ha csak néhány pillanatra is.

Tovább »

Ébredés

A nap felkelt, mint máskor. Madarak énekeltek a fákon. Virágok nyíltak mindenütt. Tavasz volt. A lány arcán végigfolytak a könnyek. Csak ment és nem látta merre.Mégis hazaért.

Tovább »

Csillagmezők

A szó elszáll

Rólam

Néha mozi vagyok, máskor meg csillagvizsgáló. Esetleg múzsa. Vagy egyik sem.

Kedvenc szerzők

  • Nincsenek kedvenc szerzők

Blogom címkéi

  • Nincsenek blogcímkék

http://rss.urania.blogter.hu/