Könnyek
- 2008-04-19 18:30:42
A lány fázósan húzta össze magán a kabátot.Sietős léptekkel haladt a mozi felé, ahol már várták. Az egyik kapualjban egy elgyötört arcú öreget pillantott meg. A földön kuporogott. Fehér hajával és hosszú szakállával olyan volt, mintha valami Tolsztoj regényből lépett volna ki. Sovány testén lógott a túlméretezett, ócska kabát. Szótlanul ült. Szelíden.
A lány megtorpant. Előszedte a pénztárcáját. 1500 forintja volt. Kicsit tépelődött majd az ötszázassal visszasétált a lépcsőn vacogó hajléktalanhoz. Félszegen nyújtotta felé a pénzt. Kicsit szégyenkezett a választása miatt. Most már sajnálta, hogy nem az ezrest vette elő.Az öreg ráemelte fájdalomtól megfakult szemeit.
Köszönöm. Köszönöm.- suttogta és a pénzt nézte, mint aki nem hisz a szemének.Amikor újra a lányra nézett a szemei tele voltak könnyel. Csorogtak végig sovány, csontos arcán.
A lány csak állt és legszívesebben átölelte volna. Legszívesebben letérdelt volna elé és bocsánatot kért volna tőle. A szegénységért, a mocsokért a világ kegyetlenségéért. De csak rámosolygott és ment tovább. Mire a piros lámpához ért már ő is sírt.
A barátai hiába kérdezgették mi baja. Egy szót se szólt.
Már tudta merre visz az útja.
kiváncsi lennék, honnan jön az ihleted...